A Magyar Kempo Szövetség részvételével kettő és fél évtizede alapított Nemzetközi Kempo Szövetség (IKF- International Kempo Federation) idén a XXII. Kempo Világbajnokságot szervezte meg a törökországi Kemer városában 2026. április 20-26. között.
A világ legnagyobb kempo szervezete által megrendezett versenyen 38 ország 718 harcosa vett részt a négy versenynap során. A versenyt megelőzte egy nagyszabású konferencia, melynek során bejelentésre került az IKF csatlakozás a Antidopping Szervezethez (WADA).
Magyarországot 13 harcos képviselte. A verseny előtt Lacza Ádám Illés a hazai kempo szervezet elnöke, egyben a világszövetség alelnöke meghívást intézett a hazánkban működő valamennyi kempo szervezethez, melynek eredményeképp a Zen Bu Kan Kempo Sportszervezet élt egyedül a meghívással és három remek harcost delegált a debreceni Spartan Kempo Se-ből.
Minden egyes versenynapra jutott legalább egy aranyérem a magyar kempo válogatott részére.
Az első napon a technikai versenyszámok kerültek lebonyolításra. Ezen a napon Kalmár Botond a debreceni Spartan Kempo Se versenyzője szerzett aranyérmet formagyakorlatban.
A második napon submission (földharc) versenyszám és a knock-down (kiskesztyűs full kontakt) versenyszám került lebonyolításra. A versenyzőink remekül küzdöttek. Submission versenyszámban Boros Csaba az Újfehértó Kempo HSe versenyzője szerzett aranyérmet, míg knock-down versenyszámban a debreceni Spartan Kempo Se harcosa Szabó Sándor diadalmaskodott.
Harmadik napon a semi-kempo (félerejű, technikai küzdelem) kategóriában az Esztergom- Kertváros Fighting Kempo Pokorni Team harcosa Bakk Eszter védte meg egy évvel korábban szerzett címét és az újfehértói Boros Csaba szintén címet védett ebben a versenyszámban.
A negyedik napon a full-kempo és a kempo MMA versenyszámok kerültek lebonyolításra. Ezen a napon tette fel a képzeletbeli koronát magára a junior korú versenyzőnk Boros Csaba, mert full-kempoban szintén címvédéssel újabb világbajnoki aranyat szerzett. Ezzel ő lett a legeredményesebb magyar harcos. Gratulálunk edzőjének Szabó Tibor Benedeknek.
A sikeres verseny csapat végeredménye alapján az V. helyet szereztük meg a fiatalok küzdelmi összesített ranglistáján. Összesen hat aranyérmet, nyolc ezüstérmet és öt bronzérmet szereztek a magyar versenyzők.

Eredmények:
Bakk Eszter (Esztergom-Kertváros Fighting Kempo Pokorni Team Se, edző: shihan Pokorni Gábor): I. hely semi-kempo, II. hely submission, II. hely knock-down;
Kalmár Botond (Debreceni Spartan Kempo Se, edző: Keresztesi Péter): I. hely formagyakorlat, II. hely submission, II. hely full-kempo;
Szabó Sándor (Debreceni Spartan Kempo Se, edző: Keresztesi Péter): I. hely knock-down, II. hely submission;
Muzsnay András (Debreceni Spartan Kempo Se, edző: Keresztesi Péter): III. hely full-kempo;
Boros Csaba (Újfehértó Kempo HSe, edző Szabó Tibor Benedek): I. hely submission, I. hely semi-kempo, I. hely full-kempo;
Kiss Krisztán László (Újfehértó Kempo HSe, edző Szabó Tibor Benedek): II. hely submission, III. hely semi-kempo;
Szabó Lénárd (Újfehértó Kempo HSe, edző Szabó Tibor Benedek): II. hely submission, III. hely full-kempo;
Rák Bence (Újfehértó Kempo HSe, edző Szabó Tibor Benedek): III. hely submission, III. hely semi-kempo;
Szabó Tibor Benedek (Újfehértó Kempo HSe): III. hely submission;
Lacza Ábel Ádám (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia Se. Budapest, edző: Lacza Ádám Illés): II. hely full kempo.
A csapat tagjai voltak még Erdei István (Újfehértó Kempo), Antal Sándor (SZILA Kempo, Budakeszi) és Nagy Bendegúz (Adam Borics Fighting Academy, Eger), akik szintén jól küzdöttek, nyertek mérkőzéseket, de az érmekig sajnos nem jutottak el.
Gratulálunk valamennyi versenyzőnek, hisz maximális erőbedobással küzdöttek ebben a rendkívül erős mezőnyben. Köszönjük az edzők munkáját és szponzoraink támogatását!
Köszönjük továbbá az összefogást, hogy más kempo szervezetek is csatlakoztak a versenyhez. Most egyedül a Zen Bu Kan Sportszervezet tagja a Spartan Kempo Debrecen harcosai erősítették a válogatottat. Köszönet Keresztesi Péter ZBK alelnök úrnak a tanítványok delegálását. Bízunk benne, hogy a következő nagy versenyre a Kempo Jitsu képviselői Metzger Antal mesterrel , valamint a többi jegyzett és működő irányzat is erősíti és öregbíti a magyar kempo hírnevét a nagyvilágban.
A XXIII. Kempo világbajnokság 2027. áprilisában a tunéziai Hammamet városában kerül megrendezésre. További információk a Magyar Kempo Szövetség honlapján – www.hungariankempo.hu – és a hivatalos Facebook oldalunkon.
Lacza Ádám Illés
elnök
Magyar Kempo Szövetség